Kerekesszékből nem lehet sikeres vállalkozást építeni? Akkor olvasd el Carina történetét

no-kesztyuben-tavcsovel a kezeben
Carina nyitott gerinccel (Spina Bifida) született, és krónikus fáradság szindrómában szenved. A többszörös akadályok ellenére pszichológusként végzett, igazi sikert azonban a vállalkozása hozta. DH cikk.
Gyermekként kerekesszékben

Carina korai gyermekkora óta kerekesszékben élt, és hiába Anglia, ő is hasonló gondokkal találkozott, mint amit idehaza is sokszor hallunk, átélünk. Az iskolában egyetlen fogyatékossággal élő kerekesszékesként nagyon nehezen talált barátokat, és még a tanárok részéről is tapasztalt kiközösítést. Annak ellenére, hogy állapota folyamatosan romlott, nem kapta meg az iskola részéről sem azt a támogatást, ami elvárható lett volna.

Mindezek ellenére jó tanulmányi eredményei voltak, és a pszichológusi pályát választotta.

„ Elsősorban az inspirált, hogy olyan hivatást válasszak, ami fizikailag nem terhelő, ahol tudok segíteni másoknak, és az is fontos volt, hogy anyagilag független legyek. Különösen annak tudatában, hogy idősebb koromban már egyre kevesebbet tudok majd dolgozni.”

Carina
Nem diagnosztizált betegség

Carina sikeresen elvégezte az egyetemet is, annak ellenére, hogy a tinédzserkorban kialakult krónikus fáradság szindrómát csak 24 éves korában diagnosztizálták. Sokáig allergiára gyanakodtak, és ez be is bizonyosodott, mert a diófélékre súlyosan anafilaxiás. Az étrend beállítását követően azonban még nem ért véget a története, még mindig ott volt a gyakori légszomj, magas pulzusszám, de hosszú időbe telt, amíg ezt az orvosok komolyan vették.

Végül találkozott egy olyan munkatársával, akinek hasonló fáradtsági tünetei voltak, de őt már diagnosztizálták, és ő javasolta Carinának ezeket a vizsgálatokat, melynek eredményeként beigazolódott nála is a krónikus fáradtság.

Kerekesszékes pszichológus

Miután megszerezte a pszichológiai diplomáját, és posztgraduális képzésen vett részt, a gyakorlati munkáját is elkezdte iskolai pszichológusként.

Olyan gyerekekkel foglalkozott, akiket kiközösítettek, és megpróbálta kideríteni az okokat, segíteni őket a viselkedésük megváltoztatásában. Ehhez azonban nem kapott megfelelő támogatást az iskola részéről, végül úgy mondott fel, hogy nem volt meg a következő munkahelye. Önkéntes pszichológusi munkát vállalt, amelyről így mesélt:

„Kilencen voltunk a csapatban, és a legtöbbünk rokkant volt. Arra összpontosítottunk, hogy különböző projektek lebonyolításával segítsünk a közösség fogyatékkal élő embereinek, erre anyagi támogatást is kaptunk.”

Carina

Ez a munka megszűnt, ráadásul Carina állapota is rosszabb lett, súlyos tüdőgyulladást kapott, és végül egy lakóotthonba került.

Kerekesszék marad, de az élet változik

A lakóotthonban viszont nem kellett más igényei, utasításai alapján dolgoznia, vagyis kevesebb stressz érte, az egészsége folyamatosan stabilizálódott.

Közben a nagypapája meghalt, és ez volt az első eset, amikor valamelyik hozzátartozójának az elvesztését meg kellett tapasztalnia. Ekkor gondolkodott el az élet mullandóságán, rövidségén, és hogy mindent megtegyen, amit csak szeretne, mielőtt meghal. Ekkor döntötte el, hogy

három hétig utazgat Kanadában egy akadálymentes autóval. Ez olyan dolog volt, amit mindig is szeretett volna csinálni, de soha nem volt elég bátorsága hozzá.

Vállalkozás kezdete

Amikor visszatért az utazásból, akkor még nem döntötte el, hogy saját vállalkozást alapít, ez csak úgy jött magától. Egy ideje már gondolkodott a kerekesszékes kesztyűn, és hogy azok milyen silány minőségűek. Voltak elképzelései, és talált is egy gyárat, ahol legyártatott a saját elképzeléseinek megfelelőt, 50 darabot. Kíváncsi volt arra, hogy ezek mennyire tetszenek másoknak, vagyis van-e igény ezekre. Arra is kíváncsi volt, hogy az eddigi tapasztalatai szerint, képes-e egy vállalkozást felépíteni. Vonzotta az is, hogy saját maga főnöke, a saját tempójában dolgozhat.

A gyár szakembereivel együtt tervezte a kesztyűket, ők adták a tanácsot, hogy milyen bőrből készüljön, ami tartós, és elegáns is egyben.

Az egyik legnagyobb piaci rés és különbség kesztyűnkben az, hogy szépek, minőségiek. A bőr hihetetlenül puha, a belseje pedig szőrmének tűnik.

Közben megismerkedett Zec nevű bloggerrel, aki tesztelte, és javaslatokat tett a módosításokra, ezzel együtt reklámozta is. Jelenleg nőknek és férfiaknak is kínálnak kesztyűket, és összesen 19 mintájuk van.

Fogyatékossággal élő vállalkozó kihívásai

Minden lehetőséget megragadott az üzleti ismeretek megszerzésére. Előadásokra járt, tanácsokat kért, és a gyakorlat mellett ez egy folyamatos tanulási időszak is volt.

„Az egyik kihívás, amellyel szembesülök, az a frusztráltság, hogy tudom, mennyit tudok tenni a rendelkezésemre álló energiával és testtel, ezért meg kellett tanulnom kezelni az elvárásaimat.”

Foto: Illusztráció, Dom J fotója a Pexels oldaláról

„Tudom, hogy sokkal többet tehetek a növekedés érdekében, de a saját határaim között kell dolgoznom.”

Vannak segítségei, akik az adminisztrációs munkát végzik, és olyan is, aki a közösségi médiát intézi.

„De még mindig elég önfegyelmezettnek kell lennem, és nem szabad túlzásba vinni.

Mint sokan tudják, nagyon nehéz fogyatékkal élőként elhelyezkedni, és mindig alkalmatlannak éreztem magam, ha nem dolgoztam. Vállalkozásommal megteremtettem a saját határaimat és a saját igényeimnek megfelelően dolgozom.”

Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsokat adna más fogyatékkal élő embernek saját vállalkozás indításához, a következőket mondja:

  • Vedd fel a kapcsolatot a helyi üzleti központtal – információval, tanácsokkal és útmutatással szolgálhat!
  • Használj bármilyen ingyenes szemináriumot, oktatást, online tanfolyamot – az évek során rengeteget használtam ezeket.
  • Ne félj megvalósítani az ötleteidet, nem számít, ha nem sikerül!
  • Ne legyen akadály a betegséged, okosan osszd be az erődet, idődet.
  • Találj egy piaci rést!

Carina kesztyűit megnézheted itt.

Idehaza is számtalan példa lehet arra, amikor fogyatékkal élő emberek sikeres vállalkozást vezetnek. Írjátok meg nekünk, szívesen adunk teret a pozitív példáknak.

Eredeti angol cikk forrása: Disability Horizons:

Kiemelt kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Megosztom