Mindenki másképp egyforma

Mindenki másképp egyforma
Mérő László azonos című könyve ihlette ezt a címet, ami úgy érzem, teljesen lefedi a mondanivalómat. A könyv ugyan a játékelmélettel és a racionalitás pszichológiájával foglalkozik, de a következtetése, hogy sokfélék vagyunk, ugyanakkor egyformák, tehát mindenki másképp egyforma, igazán jellemző a közösségünkre és a teljes társadalomra is. Mi, fogyatékossággal élő emberek, vagy megváltozott munkaképességű személyek, ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más.

Színes kis csoportunk

A 2011-es népszámlálásban során 491 ezer fő jelezte, hogy fogyatékossággal él, ez az arány a teljes népesség 6,2%-a. Szóval igen sokan vagyunk, mégpedig egy heterogén és színes csoportként.  Gondolj csak bele, mennyire másmilyenek vagyunk, mindenkinek más élettörténete van, de valahogy mégis egyformák is vagyunk, a teljes népességhez képest.

Néha dezsavű érzésem van, mikor azt látom, hogy másképp tekintenek a fogyatékossággal élő emberekre, mintha mi egy másik faj lennénk.. A dezsavúm oka egy egyszerű iskolás példa: mindenki emlékszik rá, milyen volt tanulónak lenni, és voltak olyan helyzetek, mikor nem kedvelte a tanárt, sőt volt, hogy „külön állatfajnak” tartotta, mert ők úgysem értik meg a tanulók helyzetét.. Van egy rossz hírem, tanárgyerek vagyok és biztam állíthatom, ők is ugyanúgy emberek!

Visszatérve a témánkhoz, a környezetünk minket mindig MÁS-nak tartott, ami sok esetben nem járt túl sok pozitív érzésekkel, hanem előítéletekkel, sztereotípiákkal. Igen, mi, MÁS-ok, a népesség 6,2%-át képezzük, ami azért nem kis létszám. Mondhatni kisebbségben vagyunk a többségi társadalomhoz képest, de szerintem ne így dolgozzuk fel! Mi MÁS-ként, fogyatékossággal élő szelyekként igenis nagyon fontos tagjai vagyunk a társadalomnak, csak mi különlegesek vagyunk!

Megváltozott munkaképességűként is látjuk, mekkora különbség van közöttünk, nem véletlenül tekintenek minket megváltozott munkaképességű személyeknek, mert valamit másképp tudunk elvégezni, mint az átlag ember. Speciális szükségletink lehetnek a munkavégzésünk kapcsán is, eltérő teherbírással, betegség lefolyással, állapottal dolgozunk. Kategóriák ide-oda, mégis egy csoport tagjai vagyunk, amit mi is látunk és a társadalom is így osztja ki a szerepeinket.

Forrás: Pexels

Hogy is hívnak minket?

Egy másik cikkben már foglalkoztunk azzal a témával, hogy minket végül is, hogyan neveznek, kik is vagyunk. A mi elnevezésünk is igen változatos: sérült, fogyatékos, rokkant, megváltozott munkaképességű… csupa negatív csengésű szó. Kérdezem, hogy erről kit kérdeztek meg, hogy miként nevezzék őt? Én személy szerint rosszul vagyok, sőt kikérem magamnak, ha valaki sérültnek vaggy fogyatékosnak mer hívni. Ezt még az egyetemen is belém nevelték. Kicsit sem vicces, mikor a köznyelvben ez egy mindennapos szitokszó, amivel másokat minősítenek… közben minket is bántanak ezzel. Bántanak, egyrészt a szó miatt, ahogy minket hívnak, bántanak, mert ha meghalljuk/olvassuk, rögtön magunkra gondolunk, hogy mi is fogyatékosok vagyunk a többiek szemében. DE NEM! Mi nem vagyunk fogyatékosok, maximum fogyatékossággal élő emberek vagyunk (bár sokan ezt is vitatják), de önmagában a fogyatékos szó abszolút nem állja meg a helyét.

Sok tanulmány foglalkozik az elnevezéssel, számos vita folyik erről a mai napig, mind hazai, mind nemzetközi szinten is. Szerencsére már igyekeznek arra terelni a témát, hogy a fogyatékos, mozgáskorlátozott, látássérült… kifejezéseket már csak jelzős szerkezetként használják, hozzátéve, hogy ember, személy. Javaslom nézzétek meg a Down Alapítvány által összeállított listát, melyben az állapothoz tartozó ajánlott kifejezéseket veszik számba. A jelzős szerkezet egy fokkal jobban hangzik, de még mindig ott van egy negatív kicsengésű szó, jelezve, hogy valami hiányzik, valamely funkció nem megfelelő, valami nem hasonlít a többségi társadalomhoz.

Változtassunk!

De valami még mindig nem oké, mi miért vagyunk ennyire MÁS-nak tekintve, miért az határoz meg minket, hogy valami hiányzik? Miért nem fordítjuk meg?

Nekünk van olyan, ami másnak nincs, mi különlegesek, egyediek vagyunk. Különleges képességeink vannak, esetleg speciális szükségleteink is, de ez már valljuk be, mégis csak jobban hangzik.

Igen, miért is ne, miért nem hívnak minket valahogy így, ezekkel a kifejezésekkel? Különlegesek vagyunk, nem fogyatékosok. Speciális igényeink vannak bizonyos tevékenységekhez. Ez miért lenne gond? Ettől máris MÁS-ak vagyunk, nem vagyunk egyformák az ép társainkkal?

Mi másképp gondolkodunk abból a szempontból, hogy egy helyzetet teljesen más szemszögből látunk. Mi problémafókusszal vagyunk megáldva, és mindent kihívásként kezelünk, hiszen nekünk a szürke hétköznapok is teli vannak igazi kihívásokkal. Kihívás nekünk, A-ból B-be akadálymentesen eljutni, kihívás a párkeresés, kihívás az életünk nagy része. De álljuk a sarat!

Egyszer olvastam valahol, hogy egy kisgyerek az édesanyájától érdeklődött, hogy miért használ fehér botot az a bácsi, és az anyuka rendhagyó módon elmondta neki, hogy azért, mert az a bácsi egy szuperhős, nem lát, de a többi képessége csodálatos. Mi mért ne gondolkodnánk így, jobban mondva minket miért ne láthatna így a többségi társadalom?

Mi is szuperhősök vagyunk! Valami nem működik jól, vagy hiányzik, nem gond! Megoldjuk, kicsit másképp, de megoldjuk!

Foto, illusztráció, Cottonbro fotója a Pexels oldaláról

De valahogy mindenki másképp egyforma, nem?

Miért ne! Ha belegondolunk az sem lenne fair, ha “lenyúlnánk”, kisajátítanánk ezeket a szavakat, hogy pl. a különleges képességű, speciális igényű, szuperhős szavakat, stb. kizárólag csak ránk használhatnák. Nem, épp ezt szeretném kifejezni, hogy azért is kell egy másik kifejezés, amivel nem vagyunk annyira kívülállóak, hanem ugyanúgy különlegesek vagyunk, mint az egészséges társaink.

Egyformák vagyunk! Ugyanúgy foglalkoztatnak minket azok a témák, mint bárki mást!

Ugyanúgy szeretnénk párt találni, családot alapítani, boldogan élni, mint a mesékben.

Ugyanúgy szeretnénk közösségben élni, barátokkal körbe venni magunkat.

Ugyanúgy szeretnénk dolgozni, hasznos munkát végezni, szakmailag fejlődni, karriert építeni.

Ugyanúgy szeretnénk kikapcsolódni, szórakozni, kulturálódni, utazni.

Ugyanúgy szeretnénk élhető otthont teremteni, kellő egzisztenciát, életszínvonalat fenntartani.

Ugyanúgy szeretnénk élni, mint bárki más!

Kiemelt kép forrása: NIOL grafika

Megosztom